Sok helyen olvasni, hogy mennyire fontos a halfogyasztás, legfőképp az omega-3 zsírsav miatt. Persze ilyenkor eszembe jut az a sok cikk is, ami a halakban megtalálható méreganyagokról szól. Na, most akkor fogyasszunk halat vagy ne? Én úgy döntöttem, hogy heti egyszer fogunk valamilyen filézett halas ételt fogyasztani, kislányom miatt csak a filézett dolgok jöhetnek szóba. Mivel a pangasiust nem szeretem, a tőkehalat ugyan megeszem, de nem a kedvencem, az afrikai harcsa már inkább a fogamhoz való, de a lazac az abszolút kedvenc, ezért most egy lazacos receptet osztok meg veletek. Igaz ritkán, a pénztárca nagy úr, de azért készítek, főleg, mert kislányomnak is ez ízlik a legjobban a halak közül.
Az ebédet fagyasztott lazacból készítettem. Amíg a lazac kiengedett, addig a brokkolit rózsáira szedve feltettem főni sós vízben. Közben egy kevés vajat megolvasztottam, és egy kanál lisztet picit megpirítottam rajta, majd a tejet fokozatosan adtam hozzá. Fűszereztem sóval, borssal, szerecsendióval, majd a lereszelt sajtot beleszórtam és amikor elolvadt levettem a tűzhelyről. A brokkolit leszűrtem és egy enyhén kivajazott jénai tálba tettem, majd a besamellel leöntöttem. Így tettem a 200 fokra előmelegített sütőbe. Amikor a teteje egy kicsit megpirult ki is vettem.
Amíg a brokkoli készült a sütőben, a lazacot megsóztam, majd egy kevés olívaolajba szórt csipetnyi kakukkfűvel átkentem, citromlével lelocsoltam és egy sütőpapírral bélelt tepsibe raktam. A brokkoli után ment a sütőbe, és kb. 15 perc alatt el is készült.
Hozzávalók:
Köret:
- 500 g brokkoli
- 5 dkg vaj
- 25 dkg sajt (trappista)
- 0,5 liter tej
- 1 evőkanál liszt
- só, bors, szerecsendió
Lazac:
- 3 szelet lazacfilé
- olívaolaj
- só, kakukkfű
- citrom
Jó étvágyat!